A
fészkesvirágúakként ismert százszorszépek családjából származik. Csakúgy,
mint az árnika, articsóka, máriatövis, körömvirág, kamilla, gyermekláncfű
vagy a tejbogáncs is. A kasvirág (másik neve a kúpvirág) az USA-ban
őshonos növény, Észak-Amerika egyik legnépszerűbb gyógynövénye, megtalálható
a közép-nyugati prérin, például Texasban, eredetileg az indiánok alkalmazták.
Gyógyászati célból Európában is több helyen termesztik, dísznövényként
egyaránt szívesen ültetik, néhány kerti fajtája is létezik. Kelet-Európában
az Angustifólia, Purpurea honos, ebből készülnek a mi gyógykészítményeink
is. A növény szára hosszú, a száron egyetlen virág van, ami a százszorszéphez
hasonlít azzal a különbséggel, hogy ennek színe rózsaszínű vagy bíborpiros,
a virág közepén levő "kúp" pedig vöröses barna. Ebben találhatók
a magvak. A növény igen jól hasonlít egy hajkeféhez, vagy egy mérges
sündisznóhoz, s innen eredeztethető tudományos neve is: "echinos",
ami görögül sündisznót jelent. A kasvirág magassága az 1-1,5 métert
is eléri, erőteljes gyöktörzse többfejű és felálló, csúcsukon elágazó
szárakkal. Alsó levelei hosszú nyelűek, a felsők ülők. A fűrészes élű
levelek a száron átellenesen vagy váltakozva helyezkednek el. Gyökereit
és virágos hajtásait dolgozzák fel.
Felhasználható
részei
A kasvirág gyökérzete (Echinaceae radix)
és a virágos hajtása (Echinaceae herba).
Hatása
A leggyakrabban előforduló készítmények
a friss présnedvből készült alkoholos kivonatok. Ezek legfontosabb tulajdonságai
közé tartozik, hogy fokozzák a leukocyták tevékenységét, gátolják a
hialuronidáz enzim működését, fokozzák a falósejtek tevékenységét, enyhe
antibiotikus, antivirális és gyulladáscsökkentő hatásuk van, interferonszerű
hatást fejtenek ki és fokozzák a szervezet természetes védekezőerejét.
Alkalmazások
A természetgyógyászatban virágos-leveles hajtásait, leveleit
és gyökerét is használják, főleg gyulladással járó bőrfolyamatok, nehezen
gyógyuló sebek, krónikus fekélyek esetén. A növényből készült kivonatban
például megtalálható a gyenge antibiotikus hatású echinakozid és az
echinacein gyulladáscsökkentő anyag is. Olyan alkotóanyagok ezek, melyek
serkentik az immunrendszert, ezért sok betegség gyógyításában játszanak
fontos szerepet. A homeopátia súlyos fertőzések és gennyedések kezelésében
alkalmazza, ugyanis nagyon előnyösen egészítheti ki a súlyos és makacs
gennyedéssel járó elváltozások hagyományos vagy homeopátiás kezelését.
Ezt vizes-alkoholos kivonat, kenőcs, présnedvet tartalmazó készítmények,
tabletták vagy kapszulák formájában alkalmazzák.
A
fitoterápiában a növény föld feletti részeiből készítenek teát, illetve
alkoholos friss présnedvet.
Az orvostudomány eredményesen alkalmazza az influenza elleni védekezésben,
illetve a fertőzés időtartamának és tünetei súlyosságának csökkentésében.
Meghűlések, allergiás panaszok és tünetek enyhítésére, hörghurut, középfülgyulladás,
mandulagyulladás, nőgyógyászati és húgy-ivarszervi fertőzések, valamint
bőrgyógyászati kórfolyamatok (fekélyes bőrelváltozások, ekzema) esetén.
Az influenza vírussal szembeni védekezőképességét a közelmúltban még
csak injekciós készítmények esetében tartották lehetségesnek, de később
kiderült, hogy a szájon át adagolandó készítményekben (tabletták, kapszulák,
cukorkák) is érvényesül hatása.
Feltételezett vagy kísérleti alkalmazásai:
- Rák
- rákellenes kezelések kiegészítőjeként
- rák visszatérésének megelőzésére
- a rákra hajlamosság esetén megelőzésre
- biztató eredmények vannak: mell, torok, nyirok, vér rák esetén
- Autóimmun betegségekkel szemben
- reumás aritmitis esetén
- lupus esetén
- izületmerevséggel járó csigolyabántalmakra
- pikkelysömörre
- Hipperimmun betegségek
- excéma
- asztma
- szénanátha
- allergiák esetében
- Vírusos betegségek
- vírusos betegségek enyhítésére (hepatitis B, C, herpesz, HIV)
- szövődmények kialakulásának megelőzésére
Ajánlott
napi adag:
1:32x1 kávéskanálnyi, Nátha esetén 2
óránként 1 evőkanálnyi bevétellel.
A gyökérből körülbelül 1 gramm száraz drognak megfelelő vizes-szeszes
kivonat, virágos hajtásból 6-9 ml préslé, ill. azzal egyenértékű kivonat.
A virágos hajtásokból külsőleges alkalmazásra szánt készítmények legalább
15%-nyi préslevet tartalmaznak.
Figyelmeztetés:
Alkalmazásuk 6-8 hétnél hosszabb ideig,
ill. előrehaladott stádiumban lévő szisztémás megbetegedések (például
tuberkulózis, sclerosis multiplex) esetén nem ajánlott. Az Echinacea-készítmények
alkalmazása befolyásolhatja az immunszupresszív szerekkel végzett terápiát.
|